Nem mentegetőzöm többé – a belső szabadság ára
Előveszel egy régi fotót.
Nézed magad, a hajad más, a tekinteted idegen.
Azt gondolod: „Ha akkor tudtam volna, amit ma… nem követtem volna el ennyi hibát.”
És már ott is van a bűntudat.
De álljunk meg egy pillanatra.
Az a fotó nem egy „hibás változatod”.
Az a fotó a tanulás bizonyítéka.
Az a lány vagy fiú ott a képen annyit tudott a világról, amennyit akkor látni lehetett.
Nem többet. Nem kevesebbet.
És ha ma többet látsz, az nem szégyen – az erő.
A legnagyobb szabadság az, amikor megtanulod: nem kell visszamenőleg bocsánatot kérned önmagadtól.
Nem kell újraírnod a történetedet, nem kell mentegetőznöd a döntéseidért.
👉 Az igazi áttörés ott kezdődik, amikor elengeded mások visszajelzéseit.
Mert amíg abból élsz, hogy kívülről simogatnak vagy bírálgatnak, addig nem szabadságod van – csak kölcsönkapott levegőd.
Ki döntheti el, hogy milyen vagy?
Senki.
Ki döntheti el, hogy mit gondolj magadról?
Senki.
Ez a belső gerinc.
Ez a tartás, amit nem a közönség tapsa tart fenn, hanem a te döntésed, hogy nem mész bele a mentegetőzés játékába.
A mediációban újra és újra találkozom ezzel.
Emberekkel, akik félnek, hogy mit szólnak majd mások.
Akik rettegnek, hogy egy hiba örökre megbélyegzi őket.
És ott ülünk egymással szemben, ahol kimondhatják:
„Nem bocsátok meg magamnak. Egyszerűen csak szabadon továbbmegyek.”
Ez a pillanat az, amikor a múltból terhet cipelő emberből szabad felnőtt születik.
Amikor nem az „úgymond” világában él, hanem az igen-igen, nem-nem egyenes tartásában.
A régi fotó?
Hadd maradjon emlék.
Nem hibáról, hanem arról, hogy honnan indultál.
Mert nélküle ma nem lennél az, aki vagy.
És az igazi élet ott kezdődik, amikor többé nem kéred vissza senkitől a történeted jogát.
Mert végre megérted:
a szabadság nem más, mint nemet mondani a mentegetőzésre. A múlt hibái is a koreográfiánk részei. Nem mentegetőzni kell miattuk, hanem beépíteni őket a saját táncunkba.
Merj keresni és 📩 Kérj konzultációt most, (Budapest/Göd)
Ha szeretnél megosztani velem bármit, csak ✏️ írj!